NÉHA SZIGETEK

Néha szigetek buknak föl fejünkben, madarak szállnak el
fölöttük, új, csodálatos növényzet magvait hullajtják rájuk
A gép arcából is csurog verejték, anyák szeméből könny,
            rólunk a munka olajcsöppjei
Lassan így fordul tovább a világ
Tegnap azt hittem, körtefa vagyok s még ma is jönnek
            hozzám kisgyerekek
Csókolnak és megrázzák bennem a roskadó körtefákat
Első szerelmem spirituszba raktam s most néha elnézem,
            milyen furcsa kis állat
Szervusz, szervusz, hogy vagy, köszönöm megvagyok és te,
            hát csak lassan, ilyenkor mintha vágyunk se volna
De vacogva mászkálunk Mont Blancok tetején s imádkozunk,
            te Isten, te Isten
Mért nem teremtesz hegyeket is
Nektek úgy adom oda magam, mint az anya meleg teli
            mellét az ő éhes kicsikéjének
A bokrok már alszanak, én is lefekszem tibennetek, hogy
            reggel kéznél legyenek majd kedvelt, acélhomlokú
            szerszámaim.

1924. szept. [?]