A BŰN

Zord bűnös vagyok, azt hiszem,
            de jól érzem magam.
Csak az zavar e semmiben,
            mért nincs bűnöm, ha van.

Hogy bűnös vagyok, nem vitás.
            De bármit gondolok,
az én bűnöm valami más.
            Tán együgyű dolog.

Mint fösvény eltünt aranyát,
            e bűnt keresem én;
elhagytam érte egy anyát,
            bár szivem nem kemény.

És meg is lelem egy napon
            az erény hősein;
s hogy gyónjak, kávézni hivom
            meg ismerőseim.

Elmondom: Öltem. Nem tudom
            kit, talán az apám -
elnéztem, amint vére folyt
            egy alvadt éjszakán.

Késsel szúrtam. Nem szinezem,
            hisz emberek vagyunk
s mint megdöföttek, hirtelen
            majd mi is lerogyunk.

Elmondom. S várom (várni kell),
            ki fut, hogy dolga van;
megnézem, ki tünődik el;
            ki retteg boldogan.

És észreveszek valakit,
            ki szemmel, melegen
jelez, csak ennyit: Vannak itt
            s te nem vagy idegen...

Ám lehet, bűnöm gyermekes
            és együgyű nagyon.
Akkor a világ kicsi lesz
            s én játszani hagyom.

Én istent nem hiszek s ha van,
            ne fáradjon velem;
majd én föloldozom magam;
            ki él, segít nekem.

1935. aug.