TÖREDÉKEK

Állás nélkül élek, akár a madár,
idestova másfél esztendeje már.

Vásárcsarnok nyirkos boltjai alatt
hordott ölem nyálkás, bő kosarakat.

Mintha fojtogatnék, eltorzult kezem
deresen hüvöslő drótköteleken.

Voltam könyvügynök, ki nem olvas, de ád
Móriczot, Shawt, Barbusse-t, Cocteaut meg Zolát.

Kerek kenyerek közt vékony kenyeres,
ki száz karajt ád el, mig egyet keres

Nem volt szalonnám s min piritnám, tüzem,
lucskos padon háltam, harmatos füvön.

tehetségem pusztul vígasztalanul

            *

Hétért - magamat kérdem -
            adsz-e hatot?
Játszom. Azé az érdem,
            ki játszhatott.

            *

Költő szerelme szalmaláng,
azért oly sebes és falánk

            *

Nyári könnyü szellők,
lányok közt szökellők
szoknyákat libbentők -

játsztok a bokorban,
szalmaszállal porban
boldog gyermekkorban.

            *

Jó volna-e, ha megdermedne fönt
hülten a súlyos arany napkorong?
- Nem! Az a jó, ha a szobában
friss kávészag tolong!

És mint reklám léggömb, majdnem elrepül
a szalmaszinü, könnyü nyári ég -
csak egy sovány nő feje nehezül
reád, aranyból öntött nagy vidék!

Sárga füvek a homokon, a dél
szikrázik,
elült, lefolyt a tors között a szél,
a tócsa bőre ráng idegesen.

Egy pók fut át a homokon, a dél
csiszolva űl a sárga füveken,
elült, lefolyt a tors között a szél,
a tócsa bőre ráng idegesen.

foszforeszkál az üres levegő

füstöl a föld, egy óriási nő
gyémánt-melle-vonala villan el
egy szál vadzab, ki kardot vont elő
a porba réved emlékeivel

            *

A kerten, hallatlan semmit idézve
bálvány hőség borong,
pókhálót fog kicsiny ráncos kezébe
s untan legyint a lomb.

A tócsa finoman bolyhos a portól

            *

A nyárfák közt ezüst habokkal
az édes szellő folydogál
s csak fürdik benne aranyos tagokkal
 az óriási nyár.

            *

Kásásodik a viz, kialakúl a jég
és bűneim halállá állnak össze.

            *

Hizlalt eső kapirgál
            a vastetőn -
csak kotyogj, vén tyúk s immár
            költsd ki az én időm.

Te drága anya, tojj s költs
            tojásokat,
aranyos, kék, piros, zöld
            gyönge nappalokat!

S én addig várok. Pénzem
            nincs semmire.
Szivem ver és ráz; érzem,
            hogy’ száll a pihe.

Ráz, ver. Borongva, hetykén
            elhallgatom.
Ez a csavargó gondja
            a lukszusvonaton.

Esik, esik fecsegve
            s hol ott, hol itt,
mint hálót hal, szelecske
            rángatja szálait.

            *

távol tar ágak szerkezetei
tartják keccsel az üres levegőt.

Nedvesedik mélán az elhagyott
homokbánya, nagy fekete lukak
lélegzenek s a kezdő csillagok
békadudára járják táncukat

Lesz-e nap holnap, mely békét igér?
És végre munka, mely nem gyötrelem!...
Az ágakról, mint fátyol, lóg a szél,
a szürkület. Én nagyon szeretem.

            *

A csipogó árnyakból fiókáit
            összegyüjti a szürkület.
Már ég a lámpa, de még nem világit -
            ami fehér volt, szürke lett.

Az ég szine, mint könnyü női ingben
            kék s rózsaszin selyempapir.

            *

Tollászkodik a sárga lomb
A mennyek langy asszonya hervad
s az ellágyuló őszi talajon

Az ellágyuló őszi talajon
végighever a hervadt levegő

            *

A pipafüst lenyúl a földig.
Embergyujtotta láng vergődik
a kályhán s kacsint a gyerekre -
az is hancurozni szeretne.

A zsupptetők, a templom tornya,
a hóba ejtve, hóba szórva,
mint a bárányok ürüléke,
feketéllik a messziségbe.

Fehér szelek - csordában járnak -
minthogyha lovak suhannának
tiszta fagyból s nem láthatóan,
szikrát üt patájuk a hóban.

...........................
a napot csak sejti az ember,
mint remélő a boldogságot -
onnan tudom hogy süt, mert látok.

            *

A tó jegét kásás hó fedi

            *

A kínhoz kötnek kemény kötelek,
be vagyok fonva minden oldalon
és nem lelem a csomót, amelyet
egy rántással meg kéne oldanom.

És szenvedek, de nem lesz kegyelem,
ha megszabadít, aki egy velem, -
amazoké lesz minden fájdalom.

            *

Fagyon veszve, vagy éhen. Igy a sorsom.
Már rálépett a lábomra a tél.
Bordáimat kiálló lécként hordom
és kócmadzagként lóg bennem a bél.

            *

Arcuk egy-egy kis külváros, ahol
nincs kövezet és nincs jó kocsma sem.
Kis, zsiros hajuk a sipka alól
előkanyarul vizesen

            *