ÉN DOBTAM

Én dobtam ide magamat, szivünkben vakok topognak, de
            szándékunk egyet jelent a rádiummal
Maholnap Jehovák leszünk, hogy emberré teremtsük magunkat újra
Ez a szerelem s a patakhúrú ének, mely most kinyujtozkodik,
            hogy fölérjen valahogy kedvesem bokájáig
A lélek hullámhossza éppen a magasságom, ezért van az,
            hogy csóknak mondjuk a szédítő naprendszereket
Forognak és zengő fekete hajuk alatt szelíden mosolyognak
            az imádságok.

Nehéz álomban hervadnak az órák
De violakert úszik belőlünk arasznyira a város fölé
Odaindul a vonat s a könnyek árnyékában odasikoltanak
            a karcsú tornyok
Hát gondoljatok a hárfaszemű fiatalokra, szegények
Nincs, aki friss, tiszta vízzel borulna ártatlan életükre.

1924. szept. [?]