JUDIT

Fosztja az ősz a fákat, hüvösödik már,
                        be kell gyújtani.
Lecipeled a kályhát, egyedül hozod,
                        mint a hajdani

hidegek idejében, még mikor, kedves,
                        nem öleltelek,
mikor nem civakodtam s nem éreztem, hogy
                        nem vagyok veled.

Némább a hosszabb éjjel, nagyobb a világ
                        s félelmetesebb.
Ha varrsz, se varrhatod meg közös takarónk,
                        ha már szétesett.

Hideg csillagok égnek tar fák ága közt.
                        Merengsz még? Aludj,
egyedül alszom én is. Huzódzkodj össze
                        s rám ne haragudj.

1936. okt. eleje