FÁK

Puha szántások esővert, leves
            gerezdjei között
csüggedten várják a fák a sebes,
            apadt mellű ködöt.

Sárga levelük lefele konyul,
            törzsük vizes, ragyog.
Kisírtan állnak - gyorsan alkonyul
            s e fák magányosok.

Még gallyas, vágatlan, sudár alak
            mind: hántatlan dorong.
Fényes gyümölcsük helyén hallgatag,
            zömök varjú borong.

Görcsösen fogja ijedt gyökerük
            az elmálló talajt.
Nedvük sebesen kering, tüdejük
            még zörren, még sohajt.

Rügyre gondolnak mormolva e fák.
            S a tág ég tiszta, nagy -
reggel az erkölcs hűvös, kék vasát
            megvillantja a fagy.

1932