ÉRIK A FÉNY

Megrázhatom fáimat, már közelednek testvéreim.

Ívlámpák vagyunk egymás szívei fölött, a kicsi madarakat
            látod-e vállainkon?
Mi vagyunk azok és szelíd arcunk is egymáshoz ér -
Nyissuk ki egészen magunkat, egyszerre jusson mindenki a
            szeretetbe.

A Napra akasztjuk sugarainkat, megszabadult kenyerek
            telepednek küszöbeinkre
Gyémánthidak szökkennek mindenfelé s az elaludt aknák
Pacsirtákként emelkednek szívünkbe és szelíden fölrobbannak
            csókjainkban.

Hát pazaroljuk szét harangjainkat, kitárt ajtónál mosolyogjunk
Szemünkben rejtőzik a torony, melyről beláthatjuk ismeretlen
            hazánk vidékeit
Készen vagyunk már égboltjainkkal s készen vagyunk a
            fényességre
Aki hajnalonta gyönge virágokat okoz.

1925. febr. [?]