A FERGETEG ORMÁN

Szólnom kell akármit is és ha már együtt vagyunk, hát
            nektek beszélek.
Mindegy, ha azt is hiszem, hogy magamnak szólok.
Néha meghalljuk nevünket, de akkor ott vagyunk, ahol a
            madár se jár
A fergeteg ormán sugárzunk fölfelé messze a sugarak
            portengerétől

Csak a szívünkből zuhanó szelek lengetnek fölfoghatatlan
            villamosságot
Följebb tolom fejemről a fellegeket, de azért érzem a levegővel
Cirógatnak a tavalyi bimbók, s a lehullott levelek nyomdokai

Szólnom kell akármit is és ha már együtt vagyunk, hát
            nektek beszélek
A madarak meghalnak fölötte, szívére hull kicsi, hideg
            testük.

Nagyon szegény az ember,
Ha egyedül van és kedvesét szeretné harapdálni,
De úgy, hogy az őneki mégse fájjon.

1925. febr.