GYÖNGYSOR

Szonett, te drágakő, te antik
Gyöngysor, Reá akasztlak ím,
Hűsen pihenj le vállain,
De fujtsd nyakát, ha dús brigantik

Orzó szavára hangja hallik
S nagy átkot mondj, ha bántja kín,
Őrködj okosan álmain
S tüzelj, ha könnyű könnye zajlik.

De meg ne mondd, hogy érte sírok,
- Szavadnak akkor úgyse hisz, -
Hogy verseket csak néki írok

S útam az őrülésbe visz.
Csak éjfelen, ha fénye csillog,
Csókold haját helyettem is.

1922