EKRAZITTÖMEG

Ki lesz a madár, ha meghalunk és a világok ékköveit
            csiszolgatjuk
Az utak lassanként fölemelkednek s észre se vesszük, hogy
            levegőben járunk
Eltévedt sugaraink visszaszállnak a vadmadarak tojásaiba
Kiégett kiáltásokból épül a porszem
Az óceánok szinén gondolat lebeg és gyógyítgatja holdkóros
            testvéreit
Holttetemek, nosza ugorjatok ki barátaimból
Lelkünket kivisszük a napra melegedni
Lángok csúcsain zuhanunk és emelkedünk fürkészhetetlen
            titkainkkal
Oly mértékben sírunk, amint a vizek párolognak
Füvek láthatatlan fényszálaiból
Együgyű szavakat szövögetünk, melyek szomorúan
            mosolyognak a tükör előtt
De kegyetlenül bízom az erőmben
Elbocsátom távozó éheimet
Nagyszerűen
Konok ekrazittömeg
Arcotok mögött a hangtalan mélység és szivetek
Lassan végkép lesüllyednek benne a befalazott, lobogó
            aranyajtók.

1924. szept. [?]