(VERSEM KOMOR...)

Versem komor, félelmes bajtárs,
A jaj-mezőn, ha nagy a zajgás
Lábai vígadozva jönnek,
Mint Noé végén vízözönnek.

            Súlyátul görnyed gyáva szív:
            Sarkát keményen odanyomja,
            Kegyelmet pallósára hív
            S botor fülekhez nincs pardonja.

Ilyen legénnyel bizakodván
Győztesen állok minden tornán,
A senkiket hadakba lássam:
Megvédjük egymást én s bajtársam.

            Bátor. De félek egytül én:
            Ha szálló pihe napsugárban,
            Csak, versem nagy szemed tüzén.
            Meg kell tagadni bús bajtársam.

1923. márc. 11.