Kedves tanáromnak, Tettamanti Bélának
Az őszutói barna alkonyat
Halkan piheg a pelyhező havon.
Vállamra érzem szép, meleg nyakad
És messzi csókod itt az ajkamon.
Hideg vonyít, agyonmart arcomat
Forró öledre mégse hajthatom.
Be messze vagy még! Bús az alkonyat,
Lágy hópihékbe hull a bánatom.
1922. okt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése